Az Ön bevásárlókosara

0 Termék összérték: 0 Ft
Megrendelés

szinergialogo

leader

Íme a cím... de juszt se erről fogok itt írni... nem ám... nem fogok tökéletes receptet a kezedbe nyomni, Kiskomám!
Természetesen mégis... hogyne...Tudom, kell a konkrét, ezen a nyáron még nem főztem ki (be?) elég mesét...
S ezen a nyáron még nem főztem... lecsót. Csupán csak azért nem, mivel rajtam kívül nem eszi senki sem,í gy el is ment tőle a kedvem, mielőtt megjött volna, mármint, hogy kétfelé főzzek. (Ez már nem jó jel, csak szólok...)
Ám reggel odajött a fiam, hogy akkor ma lecsó lesz-e az ebéd... Kicsit álmosan a parlagfüves bedugult éjszakáktól furcsán nézhettem rá, mert gyorsan eliszkolt. De azért próbálkozott újra és újra... utoljára ahhoz folyamodott, hogy a patkányos főzős filmet rakta a lejátszóba... Szóval minden oldalról támadás volt indítva ellenem. Mit lehetett tenni?
Elmentem a piacra paprikáért, egyéb volt itthon minden.
Aztán míg megsirattam a hagymát, felkarikáztam a paradicsom-s paprikát, eszembe jutott egy régi lecsó...
Amikor még falun laktunk otthon, szomszéd Józsi bácsitól kaptunk egy régi kocsikereket, olyan faküllőset, tudod. Leástuk a földbe, teleszórtam mindenféle fűszermagvakkal... Jó kis ültetvény lett, jó illatú csombor, meg oregano és csipkés szélű petrezselyem, meg bazsalikom és rengeteg snidling hajtott ki a kerék kertecskéből. Idővel kaporernyők tartottak némi árnyékot nekik. És akkor nyáron lecsót főztem, a fiam még kicsi volt, a férjem meg akkor sem szerette, de főztem, csak úgy, magamnak. Először csak simán, összesütöttem mindent. De olyan semmilyen lett... hát kifőtt mellé a sajtos galuska, s gondoltam, jó lesz hozzá a kovászos uborka.
Ám a konyhaablak, amin a macskák szoktak beugrálni - süteménykóstolás céljából - nyitva állott, és ömlött be a nyár az ósdi keretek közt... s innen a tekintetem a kerekes veteményesre esett....
S jött az ötlet, hogy a lecsó  így nagyon jó, de kéne hozzá egy kis friss zöld is... És téptem egy szálnyit, aztán félmaroknyit, végül garmadányit. Egész délután ezzel játszottam. Ezzel szórakoztam: tépés-szórás-kóstolás, tépés-szórás-kóstolás... Próbálkoztam.
Volt, ami nem esett oly jól, a snidling jobb a vajas kenyéren, mondom a vajasan, ne a margarinos dobozt képzeld magad elé, hanem a ropogós vaj-csomagolás hangjára figyelj... Ám a bazsalikom, s oregano, az igen......! Egész beleszínesedett ebbe az ízkavalkádba egyszerű ebédem. És a mai lecsógyártás közben ez a kép ötlött elém: hogy hát próbálkozni kellene...
Próbálkozni!
Ami nem azt jelenti, hogy jó is lesz a végeredmény, se azt, hogy rossz vagy arany-középutas. Igazából semmi ilyesmit nem jelent. Semmi biztosat. Csak bizonytalant, aminek sejtheted a végét, talán láthatod is a fénysugár szélét. Így jelenti a felfedezés örömét, kísérletezést, egyfajta bátorságot, kombinálást, izgágaságot. Megérzést, ötletet, sugallatot, aztán ha jó a füled, még meg is hallhatod....sőt, megvalósíthatod! Itt, ebben a világban, itt, ebben a pillanatban... saját magadban. A változtatás mikéntjének tökéletlenre tágult óriási tárháza áll meg ebben a lehetőségben: a próbálkozásban.
A merem csinálni, ki merem próbálni érzésének végtelenbe nyúló élvezete, a bizonyos bizonytalanság izgató remegése, a figyelem feszülése, szemed keskeny csíkká szűkülő nyílásán át az élet távolba vesző elterülése... a beteljesülés öröme.
Annyi minden. Pedig csak próbálgatok.
PRÓBÁLGATOK.
Én még igen. Bár mostanában egyre kevesebbet. Erősen le vagyok szoktatva a próbálgatásról. Nem bírják el próbáimat a szabályokkal aládúcolt társadalmi elvárások szúrágta keretei. Bizony. Ilyen tákolmányok miatt elvész az ember kedve. Nemhogy az ilyen öregeké, még a gyerekeké is... Nézd csak meg, a kicsik hányszor adják fel a próbálkozást (és hányszor nem...)
Hányszor nekiáll újra s újra, s hányszor nem.(de igen!)
Mire kilenc-tíz éves lesz a gyerek, sokszor feladja. Azt hiszed, viccelek? Egy szikrát se...
Alsóban, matek órán tanítjuk a próbálkozást... komolyan. Hogy hogyan próbáld meg megoldani ezt vagy azt a problémát: keress megoldást, készíts megoldási tervet, PRÓBÁLKOZZ... De mivel idő, az nincs rá hagyva, lefagy a gyerek. Nem tud próbálkozni, mert arra gondol, hogy nem lesz jó a megoldás. (Rossz lesz az eredmény, jön a letolás, a katonás érdemjegy...)
És bizony, ha próbálkozol, tényleg előfordul, hogy nem lesz jó a megoldás. Csak épp a huszadik matek óra után nagyon kellemetlen, hogy a Vera meg a Laci  már az első próbálkozásnál megoldásra jutott, én meg mondjuk még a harmadik kísérlet után is messze vagyok tőle......Úgyhogy nem próbálkozom. Jöjjenek csak a sémák, a tuti útmutatások. Éljen az a fapofájú bizonyosság, vesszen a bizonytalan önmagamság...!
Bizony.... Ezt mondja a gyerek a huszonegyedik matek óra után. És innen el van veszve a tanmenetesített, rendszerszerű próbálgatás-oktatás. Nem csoda... hogyan is lehetne intézményesítve felfedezni, mikor a kettő tűz és víz...?
Szóval a felnőttek szépen begyömködik a szúette tákolmányba a már nem akaró, az újtól pad alá bújó, alig (s csak titokban) próbálkozó gyereket... (meg felnőttet...) S így máris tökéletes helyre van ültetve ennek a kornak a leárnyékolhatatlan kór-szelleme: a bizonytalanságtól való rettegés fagyasztó lehelete. Amire később épít a ma működő (?) csillogósra köpködött társadalmi elvárás, a tömegmanipuláló izomagyú ködfelhő: a szabályokkal álcázott csodaszellemiségű taposógép életminőség-lehetőség. Igen. Minden házon, íme, e felirattal saját cégtáblája van:
Ne próbálkozz, úgyis hiába, nem juthatsz jó megoldásra. Csak gyere utánam, majd én megmutatom, velem együtt tudsz csak élni ezen a létezésednek rizikófaktoraként fellépő bizonytalansági fokon. Hát legyél csak nyugodt, majd én megmutatom. Majd én megmutatom...
Ha szerencséd van, s a szél, megszánva kóborlásod, fúj egy nagyot... megláthatod, hogy a kivikszolt cégtábla hátoldalára valami elvetemült kéz kacskaringós betűkkel mégiscsak üzenetet hagyott... Hogy figyeljétek a gyerekeket és főzzetek!
Főzzetek együtt jó sokat...
Hámozzátok le a megpenészesedett gondolatokat, szeljétek le hagymasírós vágyaitokat, a sose-használt lábosba pároljátok össze, s egy kis próbálkozással jól nyakon öntve egészen emberi megvalósulásokat lehet a hétköznapiságból kinyerni, kifőzni.... Mert mindent lehet, és lehet, hogy nem mindent szabad.
De a próba kedvéért, még száz évesen is, itt, ebben a létezésben, ebben a lehetőségben, ebben a pillanatban kell, hogy mindig próbálkozz próbára bocsátani akaratodat. S e próbák próbájának gondolat-hangulatával útra engedni emberbe zárt szabadságodat-önmagadat.