Az Ön bevásárlókosara

0 Termék összérték: 0 Ft
Megrendelés

szinergialogo

leader

Ritánti, ezúttal sem csak a gyerekeket örvendezteti meg történetével, hanem visszalop valami különleges hangulatot a mai felnőttek régi ünnepeinek, tavaszainak hangulatából is. Legújabb meséje, a húsvétra tekintettel, egy kisbárányról szól...kisbarany

A karám ajtaja nyitva volt. A juhok tudták, nem kell félni, a pásztorok őrzik őket, kimenni egyik sem akart. Jóllakottan érkeztek haza a közeli legelőről. Este volt, a pihenés ideje.
Egy kicsi bárány ugrándozott oda anyjához – Mami szomjas vagyok- kérlelte anyját.- Most húzzák a pásztorok a vizet a kútból, mindjárt ihatunk – mondta anyja, és megnyalta buksiját. A bárányoknál ez a mosdatás vagy a puszi, ez most az utóbbi volt. – Pista bácsi, terelje őket az itatóhoz, készen vagyunk.- Hallatszott egy magas barna pásztor hangja.
Mindannyian jót ittak a friss vízből. Nyugovóra tért a karám apraja – nagyja. Buci, a bárányka is odabújt anyukájához és máris elaludt.
Álmában egy virágokkal teli mezőn ugrándozott, jókat harapdált a zöld fűből, sütött a nap, szép volt minden. Arra ébredt, hogy viszket az orra, kinyitotta a szemét és homályosan valami színeset látott az orra hegyén. Megnyalta az orrát és az a valami a levegőben lebegett a szeme előtt. – Nézd mama egy repülő virág! – a virágokat ismerte, már azt is tudta, nem mindegyik finom, de ez repült!
– Az, kedvesem egy pillangó- mondta édesanyja. – És finom?- kérdezte a kis torkos. –Nem kicsim, pillangót nem eszünk! - Pillangót nem eszünk. – ismételte el magában, kis kedvencünk.

Mozgolódott mindenki, a közeli völgybe igyekeztek, ott mostanában nem jártak, dús zöld fű ígérkezett. Elindultak, a bárányok szorosan anyjuk mellett lépegettek, ilyenkor az egész nyáj lassan a bárányok lépése szerint ballagott. Tovább tartott az út, de megvárta őket a zöld fű.
Megérkeztek, tényleg szép volt minden, és apró virágok voltak a fűben mindenfelé, de ezek finomak, már ismerte őket. Egész délelőtt ugrándozott, harapdálta a friss füvet, nézegette az égen a felhőket. Sokan vannak, picik, olyanok, mint ő, mama szerint ott fent élnek, azt mondják rájuk a pásztorok, hogy bárányfelhő. Minden olyan szép volt. Egy kislányra gondolt, a pásztor lányára, aki olyan sokszor megsimogatta a bundáját, és az nagyon jó.

Déltájban erősen sütött a nap, leheveredtek, árnyékot kerestek még a kutyák is. Buci két pillangót figyelt, kergetőztek a levegőben. Milyen szépek, mi is a nevetek, mit mondott mami? – elfelejtette. Gondolta megkérdezi őket. A pillangók, csak repültek hol fent magasan, hol Buci orra előtt. Távolodtak, a mi kis butuska barikánk a nyomukba eredt. Észre sem vette egyre feljebb ment a dombon. Követte a repülő virágokat. – Mi is a nevetek? - egyre csak ezt kérdezte és ment feljebb és feljebb, fiatal kis lába vitte a pillangók után.

Estére elfáradt, akkor vette észre, a nyáj nincs sehol. Nagyon megijedt. Anyját sem találta, hol van most? Már sötét volt, feljött a hold, ilyenkor a karámban a helye, csak ment – ment és sírdogált.
Egyszer csak nekiment valaminek, de már olyan fáradt volt, azt sem nézte mi az. Lefeküdt, odabújt, szorosan a valami mellé, kemény volt és hideg, de ő azt gondolta az anyukája az, és álomba sírta magát.

- Tereljék haza a többit Pista bácsi, én megkeresem azt a kis kódorgót.- a magas barna pásztor elindult felfelé a dombon. – Istenem csak találjam meg, megígértem Marikának adom, mi lesz, ha nem találom. Segíts Istenem! - és ment felfelé, hívogatta, szólongatta.

Buci lépteket hallott, és a nevét hallotta, lelapult és egy halvány bégetés jött ki a torkán, ami azt jelenti: itt vagyok. A pásztor értette, a hang irányába ment. És tényleg ott volt Buci, a kis kódorgó a dombtetőn, a kereszt tövében.
– Köszönöm Istenem, köszönöm, hogy vigyáztál rá. – Hát, jó menedéket találtál, - mondta a barinak - Ő vigyáz rám is. – Nézett a kereszt felé és levette kalapját.

Másnap Marika, a pásztor kislánya örömmel ölelte magához kis barátját, akit ajándékba kapott édesapjától, Buci boldogan bújt a kislányhoz, tudta vigyáznak rá.
Itt lent, és ott fent is.